gyogyitokezek
gyogyitokezek
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
TRSOLDALAK
 
BOLDOGSG
Lezrt szavazsok
 
SZABAD AKARAT
Lezrt szavazsok
 
AZ N UTAM


-

 

 

A SZERETET HIMNUSZA

  1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvn szlok is, szeretet pedig nincsen n bennem, olyann lettem, mint a zeng rcz vagy peng czimbalom.
  2. s ha jvendt tudok is mondani, s minden titkot s minden tudomnyt ismerek is; s ha egsz hitem van is, gyannyira, hogy hegyeket mozdthatok ki helykrl, szeretet pedig nincsen n bennem, semmi vagyok.
  3. s ha vagyonomat mind feltetem is, s ha testemet tzre adom is, szeretet pedig nincsen n bennem, semmi hasznom abbl.
  4. A szeretet hossztr, kegyes; a szeretet nem irgykedik, a szeretet nem krkedik, nem fuvalkodik fel.
  5. Nem cselekszik ktelenl, nem keresi a maga hasznt, nem gerjed haragra, nem rjja fel a gonoszt,
  6. Nem rl a hamissgnak, de egytt rl az igazsggal;
  7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent reml, mindent eltr.
  8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek br jvendmondsok, eltrltetnek; vagy akr nyelvek, megsznnek; vagy akr ismeret, eltrltetik.
  9. Mert rsz szerint van bennnk az ismeret, rsz szerint a prftls:
  10. De mikor elj a teljessg, a rsz szerint val eltrltetik.
  11. Mikor gyermek valk, gy szltam, mint gyermek, gy gondolkodtam, mint gyermek, gy rtettem, mint gyermek: minekutna pedig frfiv lettem, elhagytam a gyermekhez ill dolgokat.
  12. Mert most tkr ltal homlyosan ltunk, akkor pedig sznrl-sznre; most rsz szerint van bennem az ismeret, akkor pedig gy ismerek majd, a mint n is megismertettem.
  13. Most azrt megmarad a hit, remny, szeretet, e hrom; ezek kztt pedig legnagyobb a szeretet.


Mzes II. knyve 20. rsz

  1. s szl Isten mindezeket az igket, mondvn:
  2. n, az r, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak tged gyiptomnak fldrl, a szolglat hzbl.
  3. Ne legyenek nked idegen isteneid n elttem.
  4. Ne csinlj magadnak faragott kpet, s semmi hasonlt azokhoz, a melyek fenn az gben, vagy a melyek alant a fldn, vagy a melyek a vizekben a fld alatt vannak.
  5. Ne imdd s ne tiszteld azokat; mert n, az r a te Istened, fltn-szeret Isten vagyok, a ki megbntetem az atyk vtkt a fiakban, harmad s negyediziglen, a kik engem gyllnek.
  6. De irgalmassgot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, s az n parancsolatimat megtartjk.
  7. Az rnak a te Istenednek nevt hiba fel ne vedd; mert nem hagyja azt az r bntets nlkl, a ki az nevt hiba felveszi.
  8. Megemlkezzl a szombatnaprl, hogy megszenteljed azt.
  9. Hat napon t munklkodjl, s vgezd minden dolgodat;
  10. De a hetedik nap az rnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tgy azon se magad, se fiad, se lenyod, se szolgd, se szolgllenyod, se barmod, se jvevnyed, a ki a te kapuidon bell van;
  11. Mert hat napon teremt az r az eget s a fldet, a tengert s mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovk. Azrt megld az r a szombat napjt, s megszentel azt.
  12. Tiszteld atydat s anydat, hogy hossz ideig lj azon a fldn, a melyet az r a te Istened d te nked.
  13. Ne lj.
  14. Ne parznlkodjl.
  15. Ne lopj.
  16. Ne tgy a te felebartod ellen hamis tanbizonysgot.
  17. Ne kvnd a te felebartodnak hzt. Ne kvnd a te felebartodnak felesgt, se szolgjt, se szolgllenyt, se krt, se szamart, s semmit, a mi a te felebartod.
 
cselekszik ktelenl, nem keresi a maga hasznt, nem gerjed haragra, nem rjja fel a gonoszt,
  6. Nem rl a hamissgnak, de egytt rl az igazsggal;
  7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent reml, mindent eltr.
  8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek br jvendmondsok, eltrltetnek; vagy akr nyelvek, megsznnek; vagy akr ismeret, eltrltetik.
  9. Mert rsz szerint van bennnk az ismeret, rsz szerint a prftls:
  10. De mikor elj a teljessg, a rsz szerint val eltrltetik.
  11. Mikor gyermek valk, gy szltam, mint gyermek, gy gondolkodtam, mint gyermek, gy rtettem, mint gyermek: minekutna pedig frfiv lettem, elhagytam a gyermekhez ill dolgokat.
  12. Mert most tkr ltal homlyosan ltunk, akkor pedig sznrl-sznre; most rsz szerint van bennem az ismeret, akkor pedig gy ismerek majd, a mint n is megismertettem.
  13. Most azrt megmarad a hit, remny, szeretet, e hrom; ezek kztt pedig legnagyobb a szeretet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
akik ltogattk honlapomat:
Induls: 2005-07-09
 
pontos id
 
Zene
 
NAPTR
2025. Mjus
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG