Hidd el, soha nem volt semmi nyoma annak, hogy földöntúli erővel rendelkeznék. Képtelen vagyok a szememmel elindítani az elromlott karórámat, és kanalat sem szoktam hajlítani, hacsak nem azzal igyekszem kinyitni a konzervdoboz beszorult fedelét. Ebből következik, hogy ha én mégis képes vagyok látni a dolgok auráját, akkor bárki képes rá.

Más országban nem újdonság!

Aurája mindennek van: élőnek, élettelennek egyaránt. A tárgyaké, persze, korántsem olyan nagy és színes, mint az élőlényeké, és természetesen az élőlények közül is a legtöbb rétegű az emberé. Az aura nem varázslat, hanem a dolgok energia-kisugárzása. Ha a civilizáció során nem „felejtettünk volna el” aurát látni, csodákat művelhetnénk. Nem kellene lámpa a koromsötétben, messziről észlelhetnénk embertársunk lelkiállapotát (idejében meglóghatnánk egy-egy jól irányzott pofon elől), és ami a legfontosabb, diagnosztizálni tudnánk a különböző betegségeket. Ugyanis akárcsak a hangulatváltozást, a betegséget is jelzi az aura színe. Az érszűkületes láb aurája például szürkés, a gyulladás pedig vöröses. Ha valaki képes auránk minden rétegét érzékelni (az embernek hét rétegű az aurája), akkor az elszíneződésekből a szervek működésére is tud következtetni. Én, sajnos, jóllehet látni már látok aurát, de még csak egyetlen réteget, közvetlenül a test körülit. De nem adom fel, mert ha szorgalmasan gyakorolom, akkor a „clair voyance”-om (ejtsd: kler voájansz), azaz a tisztánlátásom tökéletesedni fog, legalábbis ezt mondják.

Az aura – fénykép „...Szemjon és Valentyina Kirlian orosz tudósok 1939-ben a nagyfrekvenciájú elektronikus mezők fizikájából kiindulva létrehoztak egy fényképezőgépet, amellyel állítólag az aura fényképét lehet megörökíteni. A felvételeken sokszínű aurakép látható: az élettelen tárgyak egységes kontúrt adnak, az élő anyagok pedig szabálytalan, szikrázó fényudvarral rendelkeznek. Egy letépett növény aurája szűkül és sápad, ahogy az élet elszáll belőle. Ugyanarról az emberről más aurafotó készül, amíg egészséges, és más, ha megbetegszik...” (Michele Curcio: Parapszichológia A-tól Z-ig, Arkánum Kiadó, Budapest)

Nos, amennyiben meg szeretnéd tanulni, hogyan kell aurát látni, először is szerezz egy narancsot. Aztán teremts csendet magad körül, és helyezkedj el kényelmesen. A narancsot tedd az asztalra. A feladat egyszerű: minden érzékszerveddel egyenként kell „befogadod” a narancsot, méghozzá anélkül, hogy közben „minősíteni” próbálnád, amit látsz, hallasz, vagy érzel. Ne sajnáld az időt: egy-egy érzékszervedre akár négy-öt percet is szánhatsz. A feladat öt részből áll:

1. Vedd szemügyre a narancsot! Próbáld egyszerre látni az egészet: ne időzz el a részletein. Engedd, hogy a szemed befogadja a látványt, és ne akard magadnak megmagyarázni a látottakat. Engedd, hogy a szemizmaid ellazuljanak, elernyedjenek, és akkor se ijedj meg, ha úgy érzed, bandzsítasz. Ha úgy gondolod, hogy a látásoddal már „befogadtad” a narancsot, csukd be a szemed!
2. Vedd tenyeredbe a gyümölcsöt! Érezd a súlyát, formáját. Hajlítsd rá az ujjaidat, tapintsd a puhaságát. Ne hagyd figyelmen kívül a héja simaságát és érdességét sem, és közben hessegesd el a fejedből a kósza gondolatokat. Csak a narancsra összpontosíts!
3. Még mindig csukott szemmel tartsd a füledhez a narancsot, és hallgasd. Kezd el lassan megbontani a héját, és figyeld, milyen hangokat hallasz.
4. Most az illatára koncentrálj. Szagold meg a bontatlan, meghéjazott narancsot, szippantsd be mélyen, hogy szétáradjon az egész testedben. Engedd, hogy a narancs „uralkodjon” az érzékeid felett.
5. Végül vegyél a szádba egy gerezdet. Forgasd, szopogasd, majd lassan, alaposan rágd meg. Koncentrálj arra, ahogy a leve szétfolyik a szádban. Sokáig rágd, majd végül nyeld le úgy, hogy kövesd az útját a testedben, ameddig csak tudod. Így fogyaszd el az egész gyümölcsöt, azután szépen lassan nyisd ki a szemed. Úgy nézz körül a szobában, mintha most járnál ott először. Milyen érzés? (Csak a gyakorlat elvégzése után olvasd tovább!)

Átjárt a szeretet

A gyakorlatot egy tanfolyam során sokan elvégeztük. Mondják, ahány ember, annyiféle, mégis: a narancsról szerzett tapasztalataink alapjában megegyeztek. Ahogy a narancs illata, íze átjárta a testüket, a szeretet is átjárta őket. Sőt, volt, aki azt mondta, úgy érezte, hogy a narancs sír, szenved, amikor megbontotta a héját, mert olyan sercegő, szipogó, keserves hangot hallott. És most jön a lényeg. A látásgyakorlatnál az ép narancs körül mindenki türkizkék színű fénykeretet látott. Bizony, a narancs auráját látták. Amikor pedig a megbontott, felhasított gyümölcsöt nézték ugyanilyen befogadón, lilás-vöröses színt láttak körülötte. Azért változott meg az aurája színe, mert szenvedett. (A gyakorlatot a Siddha jógiiskola fejlesztette ki az érzékelés javítására.) Ugye, mennyivel több információhoz jutottunk a narancsról egyetlen érzékszervünk segítségével, mint olyankor, amikor csak úgy nyitott szemmel bekaptuk, és kész? Napról napra javulnak az érzékeink, ha hasonló gyakorlatokat végzünk. Bármi legyen is meditációnk tárgya (egy fa, virág, állat), a lényeg mindig a minősítés nélküli megfigyelés és a relaxáció. Ráadásul azok az ételek, amelyeket elfogyasztásuk előtt ily módon „megszelídítünk”, átadják nekünk az energiájukat.